Több kutya tartásának feltételei


Sokan szeretnének saját kutyafalkát a magukénak tudni, látják a példákat, hogy mennyire működik, látják az előnyeit, vagy csak szimplán kutyaimádók és nem tudnak egy egyeddel betelni.

Nyilván vannak a falkatartásnak előnyei és hátrányai is, kezdeném rögtön azokkal. Majd pedig folytatom a feltételekkel, hogyha biztosan szeretnél több kutyát tartani, azt hogyan, mikor, milyen módon tedd.

Előnyök:

Kutyád sosem lesz majd egyedül

Vannak játékok, amiket csak egymással tudnak játszani a kutyák. Ha több kutyát tartunk, nem feltétlen kell vadásznunk a közösségeket, ahol kutyánk futkározhat, birkózhat más kutyákkal, mert ezt bármikor megteheti otthon, a falkatársaival.

Jobban megismered kutyusod valódi személyiségét és igényeit

Falkában kialakul egy rangsor és elkülönülnek az egyedek jellegzetességei. Például az egyik nem szereti, ha simogatják, míg a másik folyton a gazdi közelében várja, hogy az hozzáérjen végre. A harmadik pedig lázasan őrizné a házat.
Ezen felül a kutyák egymás közti játéka is mutat érdekességeket, ha megfigyeljük őket.

Megtanul csapatban létezni

Ha eddig antiszociális kutyánk volt, falkában idővel ő is oldódni fog. Persze fontos, hogy megfelelő társakat válasszunk mellé, nehogy folytonos hatalmi harc legyen az együttélésből.
Ha jól összecsiszolódtak és mi, gazdik határozott vezetők vagyunk, akkor tökéletes rendet tudunk tartani és a falka összes tagja a legjobb oldalát mutatja. Egy ilyen falkában türelem és tolerancia is épül még azokban a kutyákban is, akik nehezen kezelhetők voltak egykeként, idegen kutyák társaságában.

Nekünk, gazdiknak felemelő érzés a mindennapokban

A kutyabolondok ezt tudják, átérzik, vagy tapasztalják. Nézni a falkát együtt, foglalkozni velük egyszerre, sétára vinni őket igazán jó érzés. Ezt nem is lehet tovább ragozni. :)


Hátrányok:

Egy kutyára sokkal kevesebb időd lesz

Ez talán a legnagyobb hátránya a falka tartásának, ha szeretjük tanítani őket, vagy valamilyen kutyás sportot űzünk. Így több kutya esetén vagy kevesebb időnk lesz a tréningekre, vagy egész nap kutyázunk, amit eléggé lehetetlen megvalósítani.
Jó, ha mindig előre tervezünk, hogy mely kutyánkkal mit szeretnénk gyakorolni, melyikkel kell engedelmeseznünk éppen, vagy sétálnunk kettesben.

Folyton résen kell lennünk, hogy az esetleges vitákat félbeszakíthassuk, vagy megelőzhessük

Jó, ha tudjuk, hiába mi vagyunk a vezetők, a falkánkban is van egy rangsor. Általában már a találkozások elején kiderül, hogy ki hol áll ebben a rangsorban, de a hétköznapokban kialakulhatnak viták, összetűzések, amiket néha nekünk kell kontrollálnunk, szabályoznunk.
Én személy szerint nem szólok bele minden falkatörténésbe, de ha erős morgás, vicsorgás, vagy terrorizálás folyik, akkor rendet kell tennem, mielőtt az eset verekedésbe torkollik, vagy szimplán csak valamelyik kutya folyamatos nyomás alatt van.

Mindegyik kutyával kötelezően kell foglalkoznunk külön és együtt is

A külön foglalkozás az alapja kell, hogy legyen a falkatartásnak, idővel viszont tudnunk kell együtt is gyakorolni kutyáinkkal, hogy megszokják a hétköznapi utasításokat és jutalmazásokat is.
Így megtanulnak várakozni az etetésre, megtanulják, hogy melyik utasítás kinek szól, illetve, hogy a dicséretet és jutalmat valaki más is kaphatja a falkában.

Sokkal több kiadásunk lesz

Ez ugye egyértelmű. Minél több a kutyánk, annál nagyobbak lesznek az állatorvosi költségek, többet költünk ételre, kozmetikára, felszerelésekre... stb.

Nehezebbek, vagy lehetetlenek lesznek az utazgatások, nyaralások

Ha valaki szeret utazgatni, pláne világszerte, annak maximum 1 kisebb testű kutyát ajánlok, mert nehezebb egy, vagy több nagyobb testű kutyával szállást találni, étterembe járni, és hát a repülőutak is körülményesebbek.
Persze nem lehetetlen, mi is két közepes/nagytestű kutyával szoktunk utazni, nehezebb ugyan szállást találni, de mindig megoldottuk. Ami a legrosszabb volt egy-egy ilyen kikapcsolódás során, az a nem megfelelő helyszín a kutyáknak. Voltunk csodaszép városokban, ahol egy talpalattnyi zöld nem volt, a kutyákat nem engedhettük el sehol, így pedig juhászkutyákkal nem lehet felhőtlenül nyaralni.
Ha kutyáknak nem megfelelő helyszínt választunk, akkor kérjünk meg egy megbízható barátot, hogy vigyázzon kedvenceinkre, amíg távol vagyunk.

És most jöjjön az a rész, ami talán a legfontosabb, mielőtt többkutyásak lennénk.

Ha a jelenlegi kutyusoddal bármilyen neveléssel kapcsolatos problémád van, akkor előbb azt kell helyrehozni, mielőtt megvásárolnád, vagy befogadnád a második kutyusodat!!!!

Itt általában nem a kor a lényeg, bár bizonyos egyedeknél jobb, ha várunk hosszú éveket.
Inkább a képzettség és a kapcsolat a fontos. Ha kutyánk alapengedelmessége kiváló, megbízható sétatárs, kontroll alatt tudjuk őt tartani egy ingergazdag környezetben, akkor jöhet az új falkatag.
A kicsi tanulni fog a nagytól. Vagy jót, vagy rosszat, ez attól függ, hogy a már meglévő kutyánk milyen szinten van. Ha vannak problémáink a fegyelmezéssel, akkor a kicsi ezt fokozottabban át is veheti, tehát vagy ugyanolyan kezelhetetlen, vagy még rosszabb lesz.
Ráadásul a problémás, vagy nem elég engedelmes kutyánk mellett nem fogjuk tudni tanítani az új jövevényt, hiszen nem tudjuk fegyelmezni az idősebbet, hogy türelmesen várjon a sorára.


Emellett, ha nem vagyunk határozott vezetők, akkor akár folyamatos falkaharcok is lehetnek, amiknek elkerüléséhez gyengék vagyunk, tehát ott leszünk két, vagy több frusztrált, állandóan verekedő kutyával. Ez veszélyes is lehet a kutyákra, vagy akár ránk is, emberekre.

Szóval nagyon fontos, hogy megtaláljuk azt a megfelelő pillanatot, amikor bővíthetjük a családot és azt is jól gondoljuk meg, hogy meglévő kutyánk mellé milyen temperamentumú, jellemű kutyát hozunk haza. Ha van egy nagyon erős, domináns kutyánk, akkor először válasszunk mellé egy olyan kiskutyát, aki megengedőbb, kevésbé, vagy egyáltalán nem domináns.
Ha tenyésztőtől hozzuk el a második kutyánkat, kérjük ki a tanácsát a választáshoz, vagy bízzuk őrá teljesen, mert a tenyésztők ismerik a náluk született kiskutyákat a legjobban, hogy ki hol helyezkedik el az alomban.


Ha tetszett ez a bejegyzés, látogass el Youtube csatornánkra, vagy kövess minket Facebookon, mert hamarosan jövünk vlog- és blogbejegyzésekkel a kiskutyák nevelésével, tanításával kapcsolatban.

Yotube csatorna
DogDance Iskola Magyarország a Facebookon
Kriz Orsolya Motivációs Kutyatréner a facebookon