A tenyésztők drágán adják a kutyákat?
Megint jó idő van. Jó időben vagyunk. Tehát jöhet egy új kiskutya, vegyünk egy kiskutyát!
Már meg is van a fajta, úristen, de szépek ezek a kutyák, keressünk eladó kölyköket!
Elmesélem hát a mi történetünket, amiből sokmindent megtudhattok. Főleg azt, hogy kitől szerezzetek kiskutyát, olyat, amilyet valóban szeretnétek.
A történet 1996-tól indult, ugyan az árak akkor másabbak voltak, de a tények, a helyzetek manapság is ugyanazok.
15 és fél éves voltam. Télen vitte el a parvo Chippiet, és várnom kellett a következő kiskutyámra. Sok-sok alapos fertőtlenítés után, lassan készen álltunk, hogy végre igazán kutyás lehessek.
Minden nyáron a nagyszüleimnél és egyben unokatesóimnál nyaraltam több hetet, ez most is így volt. Vártam anyuékat, azt mondták meglátogatnak.
Még most is bennem van az az érzés, amikor megálltak a kocsival és kiszálltak egy kis fekete szőrcsomóval. Azt mondták törpeuszkár.
A bátyám vette. 10 ezer ft-ért. Ő a Schwarzie nevet akarta adni neki, én akkor már inkább a Blackyt választottam. A piacon árulták, megmaradt kiskutya volt.
Az első nap borzalmasan telt. Hazavittük, és gondoltam megfürdetem, mert tiszta kaki volt. Úszott a kakiban. A kádban aztán kiderült, hogy csontsovány és tele van bolhákkal. Az összes bolha a fülében volt, mintha menekültek volna a zuhany elől. Ki sem látszott a bőre a bolhák alól.
Megtöröltük, vettünk neki bolhák ellen valamit (olyan rég volt, hogy erre a részletre nem emlékszem, hogy mit) és boldogan vetettem bele magam a tanításba. Imádtam!
De most jön az első sokk.
Blacky napok óta nem tud kakilni, fájdalmai vannak. Kihívtuk az állatorvost házhoz, hogy az oltással együtt nézze meg, mi lehet a probléma.
Belenézett és amit hallottunk ezután, az maga volt a horror.
A kiskutyának nem fejlődött ki rendesen a végbélzáró izma, amitől szinte beleláttunk a beleibe. Ennek következtében Blacky fenekébe belekúszott egy toklász, és betokosodott. Nem is tudom ezt bővebben kifejteni, annyira rémes és hihetetlen. A toklászt kihúzta a doki, de továbbra is problémás volt a székelés, így orvosról-orvosra jártunk.
Ugye mostmár sejted, kedves olvasó, hogy miről szól ez a cikk?
Folytatom hát.
Teltek a hónapok. Eleinte rosszabb volt, idővel beállt egy rendszer. Az orvos azt mondta, hogy legyen mindig otthon parafin olaj és tegyünk meg mindent, hogy híg maradjon a széklete. Ez egy darabig működött is, de idővel valamiért mindig megakadt és megkeményedett.
Havonta 1-2x Blacky üvöltött napokig a fájdalomtól, miközben próbálta kinyomni... Az orvos megtanította hát, hogy hogyan tudunk segíteni rajta. Onnantól, ha jöttek ezek a napok, én nyomtam ki neki, hogy minél hamarabb megszűnjön a fájdalom.
A műtétet nem ajánlotta az orvosunk, azt mondta túl kockázatos. Leszűkítené a záróizmot, de mivel a toklász megtette a magáét, így eleve leszűkült a járat, tehát a székletét tudja tartani. (Itt összeállt a kép, hogy miért is volt tiszta kaki, amikor a bátyám megvásárolta).
Telt az idő.
Igyekeztem mindent megtenni, hogy jó élete legyen, és együtt tudjunk élni ezzel a problémával, míg ki nem derült, hogy csípőizületi diszpláziája van. Ezen nagyon csodálkoztunk. Hallottam már róla, nagy testű kutyáknál fordul elő. Így hittem.
Persze ezzel is együtt tudtunk élni. Néha recsegett, néha sírva állt fel fekvésből. De még mindig az én kutyám volt. Végre kutyás lettem!
Csodálatos kutya volt. Ragaszkodó, tanulékony, hihetetlenül ügyes. Mindent kipróbáltam vele, amit akkor csak tudtam. Akadályokat ugrott (akkoriban nem mondta senki, hogy diszpláziás kutyával ne tegyem), kúszott, apportírozott, gyönyörűen követett szabadon és még az őrző-védőbe is bepillantást nyertünk.
Hat éves volt, amikor egy esti séta alatt eltűnt egy bokorban. Még élve találtam rá. Lélegzett párat és a karjaimban halt meg. Szívroham vitte el.
Kezdő kutyás voltam. Még most sem bírom könnyek nélkül visszaidézni ezt a hat évet, de azt hiszem ez is kellett a felnőtté válásomhoz.
Akkoriban nem volt internet. Az emberek szájról-szájra adták a butábbnál butább információkat, minthogy ne vegyél "fajkutyát", mert mind beltenyésztettek és a tenyésztők csak a pénzért csinálják.
Akkoriban nem volt szó szaporítóról a téren, ahol összegyűltünk, nagyjából mindenkinek 10-20-30 ezer Ft-ot ért a kutyája, vagy keverék volt egy közeli menhelyről.
Valahogy mégis eljutott az esetünk után a fülembe, hogy léteznek igazi tenyésztők. Azok, akiknek egészséges kutyáik vannak, akik törzskönyvet adnak a kutyákhoz, viszont meg is kérik a kölykök árát. Drágák? Én ezek után nem tudom azt mondani, hogy azok.
A tenyésztők továbbá megválogatják, hogy kinek adnak kutyát, mert minden egyes kölyöknek a legjobb gazdit kívánják. Írnak szerződést is, és a szülők genetikai szűrései alapján garanciát vállalnak a kölykök fajtaspecifikus betegségeire, illetve, hogy azok egészségesek maradnak.
Én, mondhatni "szerencsés" voltam, hogy átéltem egy ilyen borzasztó esetet, ahol rengeteget költöttünk állatorvosokra és sok fájdalmat kellett átélnünk, látva kutyánk szenvedését.
Ugyanis ezek után már nem volt kérdés, hogy valódi tenyésztőtől vásároljunk kutyát, már csak az volt a kérdés honnan, kitől és hogyan találunk rá. Ezt most felesleges lenne elmesélnem, mert a cikk leginkább a szaporítók munkájáról szól.
Blacky szaporítóját soha többé nem tudtuk elérni. Egyszer anyukám összefutott vele a környékünkön, de a kedves szaporító elsietett, amikor felismerte és kérdőre akarta őt vonni, vagy legalább is elbeszélgetni vele, hogy vajon mit kezdett azzal a kemény tízezer forinttal...
És hogy ki a valódi tenyésztő? Röviden felsorolom, hogyan ismerhetjük fel.
Már meg is van a fajta, úristen, de szépek ezek a kutyák, keressünk eladó kölyköket!
Elmesélem hát a mi történetünket, amiből sokmindent megtudhattok. Főleg azt, hogy kitől szerezzetek kiskutyát, olyat, amilyet valóban szeretnétek.
A történet 1996-tól indult, ugyan az árak akkor másabbak voltak, de a tények, a helyzetek manapság is ugyanazok.
15 és fél éves voltam. Télen vitte el a parvo Chippiet, és várnom kellett a következő kiskutyámra. Sok-sok alapos fertőtlenítés után, lassan készen álltunk, hogy végre igazán kutyás lehessek.
Minden nyáron a nagyszüleimnél és egyben unokatesóimnál nyaraltam több hetet, ez most is így volt. Vártam anyuékat, azt mondták meglátogatnak.
Még most is bennem van az az érzés, amikor megálltak a kocsival és kiszálltak egy kis fekete szőrcsomóval. Azt mondták törpeuszkár.
A bátyám vette. 10 ezer ft-ért. Ő a Schwarzie nevet akarta adni neki, én akkor már inkább a Blackyt választottam. A piacon árulták, megmaradt kiskutya volt.
Az első nap borzalmasan telt. Hazavittük, és gondoltam megfürdetem, mert tiszta kaki volt. Úszott a kakiban. A kádban aztán kiderült, hogy csontsovány és tele van bolhákkal. Az összes bolha a fülében volt, mintha menekültek volna a zuhany elől. Ki sem látszott a bőre a bolhák alól.
Megtöröltük, vettünk neki bolhák ellen valamit (olyan rég volt, hogy erre a részletre nem emlékszem, hogy mit) és boldogan vetettem bele magam a tanításba. Imádtam!
De most jön az első sokk.
Blacky napok óta nem tud kakilni, fájdalmai vannak. Kihívtuk az állatorvost házhoz, hogy az oltással együtt nézze meg, mi lehet a probléma.
Belenézett és amit hallottunk ezután, az maga volt a horror.
A kiskutyának nem fejlődött ki rendesen a végbélzáró izma, amitől szinte beleláttunk a beleibe. Ennek következtében Blacky fenekébe belekúszott egy toklász, és betokosodott. Nem is tudom ezt bővebben kifejteni, annyira rémes és hihetetlen. A toklászt kihúzta a doki, de továbbra is problémás volt a székelés, így orvosról-orvosra jártunk.
Ugye mostmár sejted, kedves olvasó, hogy miről szól ez a cikk?
Folytatom hát.
Teltek a hónapok. Eleinte rosszabb volt, idővel beállt egy rendszer. Az orvos azt mondta, hogy legyen mindig otthon parafin olaj és tegyünk meg mindent, hogy híg maradjon a széklete. Ez egy darabig működött is, de idővel valamiért mindig megakadt és megkeményedett.
Havonta 1-2x Blacky üvöltött napokig a fájdalomtól, miközben próbálta kinyomni... Az orvos megtanította hát, hogy hogyan tudunk segíteni rajta. Onnantól, ha jöttek ezek a napok, én nyomtam ki neki, hogy minél hamarabb megszűnjön a fájdalom.
A műtétet nem ajánlotta az orvosunk, azt mondta túl kockázatos. Leszűkítené a záróizmot, de mivel a toklász megtette a magáét, így eleve leszűkült a járat, tehát a székletét tudja tartani. (Itt összeállt a kép, hogy miért is volt tiszta kaki, amikor a bátyám megvásárolta).
Telt az idő.
Igyekeztem mindent megtenni, hogy jó élete legyen, és együtt tudjunk élni ezzel a problémával, míg ki nem derült, hogy csípőizületi diszpláziája van. Ezen nagyon csodálkoztunk. Hallottam már róla, nagy testű kutyáknál fordul elő. Így hittem.
Persze ezzel is együtt tudtunk élni. Néha recsegett, néha sírva állt fel fekvésből. De még mindig az én kutyám volt. Végre kutyás lettem!
Csodálatos kutya volt. Ragaszkodó, tanulékony, hihetetlenül ügyes. Mindent kipróbáltam vele, amit akkor csak tudtam. Akadályokat ugrott (akkoriban nem mondta senki, hogy diszpláziás kutyával ne tegyem), kúszott, apportírozott, gyönyörűen követett szabadon és még az őrző-védőbe is bepillantást nyertünk.
Hat éves volt, amikor egy esti séta alatt eltűnt egy bokorban. Még élve találtam rá. Lélegzett párat és a karjaimban halt meg. Szívroham vitte el.
Kezdő kutyás voltam. Még most sem bírom könnyek nélkül visszaidézni ezt a hat évet, de azt hiszem ez is kellett a felnőtté válásomhoz.
Akkoriban nem volt internet. Az emberek szájról-szájra adták a butábbnál butább információkat, minthogy ne vegyél "fajkutyát", mert mind beltenyésztettek és a tenyésztők csak a pénzért csinálják.
Akkoriban nem volt szó szaporítóról a téren, ahol összegyűltünk, nagyjából mindenkinek 10-20-30 ezer Ft-ot ért a kutyája, vagy keverék volt egy közeli menhelyről.
Valahogy mégis eljutott az esetünk után a fülembe, hogy léteznek igazi tenyésztők. Azok, akiknek egészséges kutyáik vannak, akik törzskönyvet adnak a kutyákhoz, viszont meg is kérik a kölykök árát. Drágák? Én ezek után nem tudom azt mondani, hogy azok.
A tenyésztők továbbá megválogatják, hogy kinek adnak kutyát, mert minden egyes kölyöknek a legjobb gazdit kívánják. Írnak szerződést is, és a szülők genetikai szűrései alapján garanciát vállalnak a kölykök fajtaspecifikus betegségeire, illetve, hogy azok egészségesek maradnak.
Én, mondhatni "szerencsés" voltam, hogy átéltem egy ilyen borzasztó esetet, ahol rengeteget költöttünk állatorvosokra és sok fájdalmat kellett átélnünk, látva kutyánk szenvedését.
Ugyanis ezek után már nem volt kérdés, hogy valódi tenyésztőtől vásároljunk kutyát, már csak az volt a kérdés honnan, kitől és hogyan találunk rá. Ezt most felesleges lenne elmesélnem, mert a cikk leginkább a szaporítók munkájáról szól.
Blacky szaporítóját soha többé nem tudtuk elérni. Egyszer anyukám összefutott vele a környékünkön, de a kedves szaporító elsietett, amikor felismerte és kérdőre akarta őt vonni, vagy legalább is elbeszélgetni vele, hogy vajon mit kezdett azzal a kemény tízezer forinttal...
És hogy ki a valódi tenyésztő? Röviden felsorolom, hogyan ismerhetjük fel.
- Csakis törzskönyvvel adja a kiskutyákat, hiszen az igazolja a szármázást, mutatja a felmenőit.
- Minimum 8 hetesen adja csak át a kutyát a leendő gazdinak.
- Minden információt átad és megmutat a szülőkről. Genetikai szűréseket, eredményeket, a kutyák jelleméről is szívesen beszél.
- Megmondja, ha nem való nekünk az adott fajta. Kikérdezi hova fog kerülni, mit fogunk vele csinálni (sport, hobby, bármi), mert fontos neki a kiskutyák jólléte.
- Szerződéssel és sok esetben ivartalanítási kötelezettséggel adja a kiskutyákat.
- A megfelelő oltásokkal, féreghajtással és további tanácsokkal vihetjük el a kölyköt.
- Sokan kölyökcsomagot adnak, táppal, felszereléssel, hogy gördülékenyebb legyen az átállás.
- A tenyésztő már babakorban igyekszik szocializálni, hozzászoktatni különböző ingerekhez a kölyköket.
Hát, nagyjából erre számítsunk, ha fajtatiszta kutyára vágyunk. Ha az ár ezek után sem felel meg nekünk, akkor inkább keressünk fel menhelyeket, ahonnan megmenthetünk egy kis kedvencet.
