A kutyámat csak a jutalomfalat érdekli. Anélkül nem dolgozik!!!
"A kutyámat csak a jutalomfalat érdekli. Anélkül nem dolgozik. 😞"
Hangzik el nap, mint nap ez a mondat sok-sok gazdi szájából. Hol viccesen, hol csalódottan, hol dühösen.
Hadd kérdezzek valamit. Tudtátok, hogy az egész életünk jutalmakból áll? Na persze nem kapunk azonnal csokit, ha teszünk valami hasznosat, de például pénzért dolgozunk, hiszen szükségünk van rá. Hogy csokit tudjunk venni. 😀
De magunkat is tudjuk jutalmazni. Egy kisebb munkaszakasz után iszunk egy finom kávét, vagy aki dohányzik, elszív egy szál cigit. Egy erős nap után vehetünk egy gyertyafényes fürdőt, vagy meglephetjük magunkat egy új táskával.
De kanyarodjunk csak vissza a kutyákhoz, mert van miről beszélni. 😉
A kutyák addig, míg nem ismernek minket, nem is tudják mit jelent az, hogy tréning a gazdival. A tanulásuk ösztönös, a kiskutyák folyton figyelik a környezetüket és kiszűrik a számukra kellemes, illetve a nagyon nem kellemes ingereket, amit vagy keresni fognak ezután, vagy megtanulják hogyan kerülhetik el.
A semleges inger pedig az, ami hidegen hagyja őket. Ezek vagyunk mi akkor, amikor tanítás nélkül szeretnénk a kutyát behívni, vagy leültetni magunk elé. (Ugye láttatok már olyat, hogy a gazdi hívogatja a kutyáját percek óta, a kedvence pedig a füle botját se mozgatja? Ez mind a tudatos tanítás hiánya.)
Tehát. A kutyának meg kell tanulnia tanulni, VELÜNK.
Vagyis inkább úgy mondom, hogy meg kell tanulnia a nyelvünket, mozdulatainkat, reakcióinkat. Ennek alapfeltétele, hogy jutalmazzuk azonnal minden olyan cselekvését, ami által ő a számunkra kedvező irányba fejlődik.
A következő lépés pedig, hogy megtanulja azt is, hogyha nincs a kezünkben a falat, akkor is végre kell hajtania azt, amit kértünk tőle. Hogyan? Sok-sok gyakorlással és különféle módszerekkel.
(Megtaníthatjuk például a hand-touchra, hogy a kezünket követve vihessük bele a trükkökbe, monoton megvezetéssel, aminek a végén már szinte önállóan hajtja végre a feladatot ...stb.)
Apropó! Ha Dog Dancingről van szó, akkor én azt szoktam mondani, hogy a jutalmazást a legtöbb esetben nem kivesszük, hanem késleltetjük (=nem a kezemben van, hanem az asztalon, versenyeken a ringen kívül...). Itt természetesen a nehéz, vagy összetett trükkökre gondolok. ( pl. az ül, fekszik, marad parancsokért idővel a hétköznapokban járhat akár simogatás és dicséret is, vagy egy olyan jutalom, ami a kutyának kedvező. Mondjuk hogy egy helyben maradás után feloldjuk, és elfuthat játszani, inni, pisilni, akármi.)
Az igaz, hogy a dicsérőszó sokszor elég, ha a kutya alaposan elsajátította a feladatot és beépült a mindennapjaiba.
De ne várjuk el, hogy pörögjön-forogjon-bukfencezzen-tolasson és mindezek után két lábon piruettezzen egy "ügyesvagy" reakcióért. 😬
Sőt, azt se várjuk el, hogy a tanulás fázisaiban majd a két szép szemünkért dolgozzon, merthogy ő KUTYA, és azért született, hogy hűségesen szolgálja a gazdáját a haláláig.
Továbbá ne várjuk el, hogy kölyökkorban, jutalmazás nélkül rohanjon hozzánk, ha mi azt kiabáljuk, hogy GYEREIDE!
Akkor mit várhatunk el?
Először is adjunk, mielőtt elvárnánk bármit is. Adjunk odafigyelést, adjunk útmutatást kedvesen, amerre szeretnénk, hogy fejlődjön. Adjunk türelmet, mert idő, míg megért minket, egy másik faj kétlábú egyedeit. Adjunk sok simogatást, adjunk sok jutalomfalatot, adjunk mégtöbb játékot (nem a tárgyak számára gondolok itt).
Aztán adjunk fegyelmet, adjunk szigort mértékkel, hogy megtanulhassa a határait, majd kamaszkorában mégtöbb türelmet és kitartást és ezek után, ha már kellő energiát fordítottunk kedvencünk tanítására (hónapok), akkor elvárhatjuk, hogy jöjjön be hozzánk, ha mi azt kérjük és ő elvárhatja, hogy valamivel ezért megjutalmazzuk.
És mi lesz majd a trükkökkel, feladatokkal?
Na azokat sosem várhatjuk el! (legalábbis nem úgy, ahogy a legtöbben értelmezik az "elvárom" szót) A gyakorlás mindig közös tevékenység. Ha valami nem megy, akkor maximum rávezethetjük a kutyát másképp, kérhetjük máshogyan, jutalmazhatunk mással, de erőszakba sosem torkollhat. Ha mi vagyunk a tanárok, akkor nekünk kell rájönnünk, hogyan taníthatjuk meg a kutyát bizonyos dolgokra. És az esetek 99%-ában mindenre van megoldás.
Hangzik el nap, mint nap ez a mondat sok-sok gazdi szájából. Hol viccesen, hol csalódottan, hol dühösen.
Hadd kérdezzek valamit. Tudtátok, hogy az egész életünk jutalmakból áll? Na persze nem kapunk azonnal csokit, ha teszünk valami hasznosat, de például pénzért dolgozunk, hiszen szükségünk van rá. Hogy csokit tudjunk venni. 😀
De magunkat is tudjuk jutalmazni. Egy kisebb munkaszakasz után iszunk egy finom kávét, vagy aki dohányzik, elszív egy szál cigit. Egy erős nap után vehetünk egy gyertyafényes fürdőt, vagy meglephetjük magunkat egy új táskával.
De kanyarodjunk csak vissza a kutyákhoz, mert van miről beszélni. 😉
A kutyák addig, míg nem ismernek minket, nem is tudják mit jelent az, hogy tréning a gazdival. A tanulásuk ösztönös, a kiskutyák folyton figyelik a környezetüket és kiszűrik a számukra kellemes, illetve a nagyon nem kellemes ingereket, amit vagy keresni fognak ezután, vagy megtanulják hogyan kerülhetik el.
A semleges inger pedig az, ami hidegen hagyja őket. Ezek vagyunk mi akkor, amikor tanítás nélkül szeretnénk a kutyát behívni, vagy leültetni magunk elé. (Ugye láttatok már olyat, hogy a gazdi hívogatja a kutyáját percek óta, a kedvence pedig a füle botját se mozgatja? Ez mind a tudatos tanítás hiánya.)
Tehát. A kutyának meg kell tanulnia tanulni, VELÜNK.
Vagyis inkább úgy mondom, hogy meg kell tanulnia a nyelvünket, mozdulatainkat, reakcióinkat. Ennek alapfeltétele, hogy jutalmazzuk azonnal minden olyan cselekvését, ami által ő a számunkra kedvező irányba fejlődik.
A következő lépés pedig, hogy megtanulja azt is, hogyha nincs a kezünkben a falat, akkor is végre kell hajtania azt, amit kértünk tőle. Hogyan? Sok-sok gyakorlással és különféle módszerekkel.
(Megtaníthatjuk például a hand-touchra, hogy a kezünket követve vihessük bele a trükkökbe, monoton megvezetéssel, aminek a végén már szinte önállóan hajtja végre a feladatot ...stb.)
Apropó! Ha Dog Dancingről van szó, akkor én azt szoktam mondani, hogy a jutalmazást a legtöbb esetben nem kivesszük, hanem késleltetjük (=nem a kezemben van, hanem az asztalon, versenyeken a ringen kívül...). Itt természetesen a nehéz, vagy összetett trükkökre gondolok. ( pl. az ül, fekszik, marad parancsokért idővel a hétköznapokban járhat akár simogatás és dicséret is, vagy egy olyan jutalom, ami a kutyának kedvező. Mondjuk hogy egy helyben maradás után feloldjuk, és elfuthat játszani, inni, pisilni, akármi.)
Az igaz, hogy a dicsérőszó sokszor elég, ha a kutya alaposan elsajátította a feladatot és beépült a mindennapjaiba.
De ne várjuk el, hogy pörögjön-forogjon-bukfencezzen-tolasson és mindezek után két lábon piruettezzen egy "ügyesvagy" reakcióért. 😬
Sőt, azt se várjuk el, hogy a tanulás fázisaiban majd a két szép szemünkért dolgozzon, merthogy ő KUTYA, és azért született, hogy hűségesen szolgálja a gazdáját a haláláig.
Továbbá ne várjuk el, hogy kölyökkorban, jutalmazás nélkül rohanjon hozzánk, ha mi azt kiabáljuk, hogy GYEREIDE!
Akkor mit várhatunk el?
Először is adjunk, mielőtt elvárnánk bármit is. Adjunk odafigyelést, adjunk útmutatást kedvesen, amerre szeretnénk, hogy fejlődjön. Adjunk türelmet, mert idő, míg megért minket, egy másik faj kétlábú egyedeit. Adjunk sok simogatást, adjunk sok jutalomfalatot, adjunk mégtöbb játékot (nem a tárgyak számára gondolok itt).
Aztán adjunk fegyelmet, adjunk szigort mértékkel, hogy megtanulhassa a határait, majd kamaszkorában mégtöbb türelmet és kitartást és ezek után, ha már kellő energiát fordítottunk kedvencünk tanítására (hónapok), akkor elvárhatjuk, hogy jöjjön be hozzánk, ha mi azt kérjük és ő elvárhatja, hogy valamivel ezért megjutalmazzuk.
És mi lesz majd a trükkökkel, feladatokkal?
Na azokat sosem várhatjuk el! (legalábbis nem úgy, ahogy a legtöbben értelmezik az "elvárom" szót) A gyakorlás mindig közös tevékenység. Ha valami nem megy, akkor maximum rávezethetjük a kutyát másképp, kérhetjük máshogyan, jutalmazhatunk mással, de erőszakba sosem torkollhat. Ha mi vagyunk a tanárok, akkor nekünk kell rájönnünk, hogyan taníthatjuk meg a kutyát bizonyos dolgokra. És az esetek 99%-ában mindenre van megoldás.
