Koncentráció fejlesztése
A zárt csoportunkban a minap közvéleménykutatást végeztem, hogy mely témák érdekelhetik a gazdikat éppen most.
És íme, a nyertes témák egyike, amit nem is én, hanem az egyik gazdi vetett fel és a legtöbb szavazatot kapta a többiektől. 😊
Koncentráció
A legtöbb kezdő szembesül azzal, hogy kutyusa otthon már jól tud figyelni a gazdi parancsaira, megszokta a környezetét, de ahogy kimennek egy ingergazdagabb környezetbe, úgy a kutya dekoncentrált lesz, esetleg ideges, sőt, nem ritka, hogy akár ott is hagyja a gazdit.
Ugyanez a helyzet fiatal kutyáknál is előfordulhat, amikor még nem ismerjük annyira őket, későn érnek, nem tudjuk még kiszámítani, hogy hogyan fognak egy számukra új helyzetben viselkedni, reagálni a gazdi utasításaira.
Kutyaiskolákban persze el is mondják az oktatók, hogy először kezdd a tanítást a szobában, majd a nappaliban, folyosón, lépcsőházban, és szépen lassan vidd ki a tanultakat az utcára. Ha ezeket betartjuk, akkor szinte zökenőmentes lesz a fejlődés.
Igenám, de általában a kutyaiskolákban, ahol a gazdiknak csak az engedelmes feladatokhoz, meg maximum a trükkökhöz adnak útmutatót a csoportos képzések során, nem térnek ki arra a koncentrációra, ami bármelyik kutyasport versenyszintű tudásához szükséges. Egy átlagos kutyaiskolában csak pillanatokra kell a kutyának figyelnie, megkapja a jutalmat és már lazulhat is. Egy trükk végrehajtása mondjuk 5-10 másodperc a kutya nevével, parancsszóval és a felkészüléssel együtt, ami után már jön a jutalmazás, és a kutya el is kalandozhat.
A ringben egy pillanatra sem kalandozhat el a kutya. Arra kell hát tréningeznünk, hogy ne törjön meg a figyelme, ne is tekintsen el, ne nézzen ki a ringből.
Amikor készülünk egy versenyre, ha nem is az egész kűrt akarjuk gyakorolni, hanem csak egy szakaszt, a kutyának akkor is legalább 1-2 percig kell figyelnie, koncentrálnia a gazdira, a vezényszavakra és azok végrehajtására.
És ahogy haladunk a versenyig, úgy arra kell törekednünk, hogy ez a koncentráció minimum 3-4 percig is kitartson, még kezdő osztályban is, hiszen a kutyának már akkor a felvezetőre kell figyelnie, amikor a ring előtt várakoznak a belépésre.
A koncentráció alapjai
Kezdjük a szembenézés/szemkontaktus trükkel. Ami nem is igazán trükk, hanem feladat lesz, a kutya egész életén át.
Vegyük végig azt az 5 lépést, aminek a tudatos gyakorlásával elérhetjük a kívánt eredményt.
Mit tegyek, ha a kutyám hamar megunja a gyakorlást és kimegy a feladatból?
Na igen, ez a talán a legelső komoly akadály, amivel a gazdik találkozhatnak a tanítás során. Kérnek 1-2 trükköt, megy a jutalomfalat, majd a kutya elrohan. Rosszabb esetben már a jutalmazás előtt kimegy a feladatból, és keres valami izgalmasabbat.
Ez persze később is jöhet, amikor a kutya már percekig tud dolgozni a gazdival, de egy ponton valami miatt nem bírja tovább.
Van egy triviális válaszom erre. A kutya, nem tanulta meg, hogy ott kell maradni a gazdinál és folytatni a gyakorlást. Ilyen egyszerű. Ami nem is olyan egyszerű?
Sokszor hallottam már gazdiktól, hogy a kutyám unja ezt, unja azt. Igazából a gazdi unja ezt, unja azt. 😁 A kutya mindig tanul. Akkor is tanul, amikor épp semmit sem akarunk neki tanítani. Megtanulja, hogy ha a gazdi türelmetlen, akkor ő is türelmetlenkedhet, és már ott is a megerősítés, hogy a gazdi nem bírja tovább idegekkel és abbahagyja az adott tevékenységet.
Ezzel megtanulja azt a kutya, hogy bizonyos tevékenység csak x ideig tart, megtanulja, hogy a gazdi elér egy türelmetlen idegállapotba, ami után már nincs több gyakorlás, tehát ő is abbahagyhatja, sőt, félbe is szakíthatja a feladatot.
Nézzük mik azok a pontok, amiket be kell tartanunk, ha figyelmes kutyát szeretnénk:

- A szembenézést kapjuk el klikkerrel, vagy dicsérő szóval, majd kössünk hozzá egy vezényszót, hogy bárhol, bármikor tudjuk kérni, gyakorolni.
- Nyújtsuk a szembenézés idejét mozdulatlanul.
- Mozgassuk karjainkat, hogy azzal zavarjuk a kutya koncentrációját, de csak akkor dicsérjünk, ha a parancsszótól a feladat végéig tartotta a szemkontaktust. (néhány mp)
- Kérjünk meg egy családtagot, hogy zavarja a kutyát mászkálással, később tárgyak leejtésével...stb. (legyünk kreatívak, a kutyának minden zavaró tényező, ami mozog.)
- Minden trükk előtt kérjünk szemkontaktust, mielőtt kimondjuk az adott trükk vezényszavát.
Ezeket a lépéseket gyakoroljuk a lakásban, kertben, utcán. Növeljük a koncentrációs időt lassan, fokozatosan, illetve kössük össze más feladatokkal.
Mit tegyek, ha a kutyám hamar megunja a gyakorlást és kimegy a feladatból?
Na igen, ez a talán a legelső komoly akadály, amivel a gazdik találkozhatnak a tanítás során. Kérnek 1-2 trükköt, megy a jutalomfalat, majd a kutya elrohan. Rosszabb esetben már a jutalmazás előtt kimegy a feladatból, és keres valami izgalmasabbat.
Ez persze később is jöhet, amikor a kutya már percekig tud dolgozni a gazdival, de egy ponton valami miatt nem bírja tovább.
Van egy triviális válaszom erre. A kutya, nem tanulta meg, hogy ott kell maradni a gazdinál és folytatni a gyakorlást. Ilyen egyszerű. Ami nem is olyan egyszerű?
Sokszor hallottam már gazdiktól, hogy a kutyám unja ezt, unja azt. Igazából a gazdi unja ezt, unja azt. 😁 A kutya mindig tanul. Akkor is tanul, amikor épp semmit sem akarunk neki tanítani. Megtanulja, hogy ha a gazdi türelmetlen, akkor ő is türelmetlenkedhet, és már ott is a megerősítés, hogy a gazdi nem bírja tovább idegekkel és abbahagyja az adott tevékenységet.
Ezzel megtanulja azt a kutya, hogy bizonyos tevékenység csak x ideig tart, megtanulja, hogy a gazdi elér egy türelmetlen idegállapotba, ami után már nincs több gyakorlás, tehát ő is abbahagyhatja, sőt, félbe is szakíthatja a feladatot.
Nézzük mik azok a pontok, amiket be kell tartanunk, ha figyelmes kutyát szeretnénk:
- Meg kell tanítani! Az első és legfontosabb, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a kutya semmit sem tud alapból. Ne misztifikáljuk túl amikor valami sikerül, mert sokan abba a hibába esnek, hogy azt gondolják, "a kutya már tudja, tudnia kellene..." Nem. A kutyának fogalma sincs, hogy neki 1 év múlva egy ringben kell majd táncikálnia, innentől kezdve azt sem tudja, hogy kigúvasztott szemekkel kell figyelnie a gazdi minden parancsát, amig ő úgy kívánja. Ha ezt szeretnénk, akkor meg kell tanítanunk neki.
- Toljuk ki fokozatosan a gyakorlások idejét. Itt nagyon tudatosnak kell lennünk. A kutya mindent megjegyez. Ha hetekig 2 percig gyakorolunk csak, akkor ő idővel 2 perc után otthagyhat minket. Minden nap egy picivel többet kérjünk tőle. Legyünk nagyon fokozatosak és figyelmesek is, mert ha fáradt, szomjas, vagy bármi más szükséglete van, akkor szintén faképnél hagyhat minket, vagy csak dekoncentrált lesz.
- Ne hagyjuk, hogy kimenjen a feladatból, ha tudjuk, hogy képes lenne mellettünk maradni! Ezt egyszerűen azzal oldhatjuk meg, hogy azonnal visszahívjuk amikor sarkon furdul (kézzel-lábbal hadonászva, elfutva előle, bárhogy.) Viszont ezek után már csak 1-2 feladatot kérjünk tőle, hogy mi mondhassuk ki a végét.
- Minden gyakorlást hatalmas játékkal zárjunk, hogy ez a pozitív emlék benne maradjon és ez motiválja őt a következő gyakorlásnál is. Ha szeret játszani játékokkal, akkor azzal zárjunk, ha csak jutalomfalattal motiválható, akkor egy vödörnyivel lepjük meg a végén. De nagyon ugorjunk ki a bőrünkből!
- Már a kezdetek kezdetén legyünk izgalmasak, ha úgy látjuk, hogy kutyánk szeret elkalandozni. Pörgessük fel magunkat, ne legyenek üres járatok, amikor csak bambulunk 2 mp-ig, mert tuti, hogy ki fogja használni 😀
- Egy trükk helyett kérjünk kettőt. Ez azt jelenti, hogy amikor már szinte tökéletesen elsajátított egy alap trükköt (pl. forgás), akkor dublázzuk, majd triplázzuk azt a trükköt, tehát egymás után egyre többet kérjünk belőle a kutyától. Eleinte jutalmazhatunk mindegyik után. Viszont fontos, hogy váltogassuk a kérések számát, mert nagyon hamar megjegyzik, ha szám szerint ugyanannyi forgást kérünk.
- Ne hagyjuk, hogy hibázzon! A kezdeti gyakorlásoknál igyekezzünk jól mutatni neki a feladatokat, hogy minél sűrűbben tudjuk megerősíteni a helyes kivitelezést. Minél többször mondunk nemet és minél többször kezdjük újra jutalmazás nélkül az adott feladatot, jó esély van rá, hogy annál inkább el fog menni a kedve a gyakorlástól.
Ezeket a pontokat tartsuk szem előtt minden gyakorlásnál!
Először ingerszegény környezetben (pl. esti séták alatt, amikor üresek az utcák), majd egyre zsúfoltabb helyen gyakoroljunk.
A fokozatosság betartása aranyszabály! Ne csábuljunk el, ha azt látjuk, hogy kutyánk pörög, mint a motolla, nem biztos, hogy agyban ott tud lenni percekig. Inkább tudatosan tűzzünk ki apróbb célokat, amivel ha lassan is, de biztosan tudunk haladni a tanításban.
A gazdi feladata, hogy megismerje kutyáját, ami persze idő, de csakis úgy fogja tudni megoldani a problémákat, ha odafigyel a kutyája természetére, igényeire is. Viszont jó ha tudjuk, az alaptermészet nem egyenlő a tanult veselkedéssel. A koncentráció pedig a tanult videlkedéshez tartozik. A mi feladatunk megtanítani.
A következő cikkben a jutalom késleltetéséről fogok bővebben írni. 😊